4. évfolyam 1. szám 2024.
Teljes szám letöltése
Szerkesztőségi előszó
Az Önkéntes Szemle online folyóirat első száma három évvel ezelőtt jelent meg. Ebből kifolyólag a negyedik évfolyam első számának, legelső tanulmánya egyfajta számvetése is ennek a három évnek, hiszen a szerkesztőség tagjai átfogó elemzést készítettek a folyóiratban megjelent tanulmányok és esettanulmányok alapján a hazai önkéntes szektor válságokkal terhes időszakáról. Az Önkéntes Szemle negyedik évfolyamának első számát a tanodai önkéntesség témájának szenteljük. A tanodák a hátrányos helyzetű tanulóknak (és gyakran a családjuknak is) kínált szolgáltatások egyfajta holisztikus szemléletű, az adott tanuló egyéni igényeihez igazodó szociális támogatótevékenységek összességeként értelmezhetők. Az ezzel kapcsolatos első tanulmány az oktatási méltányosság elméleti keretébe helyezve mutatja be a tanodák létrejöttét, módszertanát, működését és azt, hogy ebben milyen szerepet tölt be az önkéntesek munkája. Jelenleg közel háromszáz tanoda vagy tanodai jellegű intézmény található Magyarországon, főként civil-nonprofit szervezetek működtetésében. Ezért magától érthetődő módon külön tanulmányt szenteltünk az oktatási célú civil-nonprofit szervezetek és az önkéntesség elemzésének, pótolva azt a hiányt is, hogy közel két évtizede nem jelent meg részletesebb elemzés erről az alszektorról. A négy esettanulmány a tanodák, illetve a tanoda jellegű intézmények eltérő felfogás és módszertan szerinti működtetésére szolgáltat példát, illetve arra is, hogy milyen komplex oktatási-szociálpolitikai funkciót tölthetnek be ezek a szervezetek. A gyerekek életesélyeinek javítására, a gyerekszegénység csökkentésére és a szegénység újratermelődésének megakadályozására létrejött Gyerekesély programról szóló esettanulmány fókuszában a tanulói eredményesség vizsgálata áll. Végezetül a recenzióban egy hiánypótló, az ifjúsági szakemberek és önkéntesek körében végzett felmérés eredményeit bemutató kiadványt ismertetjük.
"Gúzsba kötve táncolni" - helyzetkép a hazai önkéntes alszektorról az Önkéntes Szemle (2021-2023) tanulmányai és esettanulmányai alapján
Bartal Anna Mária - Dorner László - Fényes Hajnalka - Nagy Réka - Perpék Éva
"Több jel utal azonban arra, hogy kormányzati szinten az alkalmasint "kedvelt" gyerekből "mostoha" gyerekké lett a hazai önkéntesség ügye. (...) A válsághelyzetekből azok a szervezetek kerültek ki "nyertesen", amelyek reziliens válaszokat tudtak adni a szolgáltatás-váltás, az online átállás, az epizodikus önkéntesek foglalkoztatása terén."
Az oktatási célú civil-nonprofit szervezetek és az önkéntesség jellemzői a statisztikák (2010-2022) tükrében
Sebestény István - Bartal Anna Mária
"Az oktatási civil-nonprofit szervezetek számára a 2020-as év abszolút mélypontot jelentett, ahonnan egy, a korábbiakat is meghaladó szintre tudtak visszapattanni, úgy a szervezetszám, a bevételnagyság, a foglalkoztatottak, mint az önkéntesek számát illetően. Ugyanakkor a 2022-es statisztikai adatok ismét az alszektor viszonylagos gyengülését mutatják."
A tanodák működése és a tanodai önkéntesség keretei
Szűcs Norbert - Fejes József Balázs
"A téma áttekintését követően egyértelműen kijelenthető, hogy a tanodák szempontjából az önkéntesség jelentős kapacitásnövelő elem. Az önkéntesek munkája segít kompenzálni a tanodák alulfinanszírozott helyzetéből fakadó erőforráshiányt, s lehetőséget ad a program színesítésére, hiányzó kompetenciák pótlására is. "
Az önkéntesek szerepe a Motiváció Tanodák működésében
Szűcs Norbert - Fejes József Balázs - Mutier Uszáma
"A magas belépési küszöbű önkéntesprogram a Motiváció Tanodák számára felkészült és elkötelezett önkénteseket, gyakran azonnal hasznosítható szakértői tudást, szükség esetén humán erőforrás-utánpótlást jelent."
Önkéntesekkel a gyerekszegénység és kierkesztés ellen - a tíz éves InDaHouse Hungary működése
Benkő Fruzsina
"Az InDaHouse-ban az önkéntesek foglalkoznak a gyerekekkel, a szakmai munkatársak fő feladata ennek keretezése, támogatása. A legtöbb vállalati világban szocializálódott vezető számára hihetetlen, hogy a pénzt kizárva a rendszerből fel lehet építeni egy olyan közösséget, ami hierarchizált, képzett, terhelhető, számonkérhető és felelősségteljesen ellátja a feladatát."
A Bagázs Közhasznú Egyesület romatelepen élők támogatásáért végzett munkájának komplex módszertani bemutatása
Both Emőke Kinga - Szilveszter Áron Máté
"Az önkéntesekkel való közös munka alapja az önkéntesek képzése és szakmai támogatása, amelynek kiindulópontja az inklúziós folyamat komplex megközelítésének elsajátítása és megértése ."
A tanulási eredményességet célzó szolgáltatások a komplex járási Gyerekesély programokban
Perpék Éva - Kiss Márta
"Az önkéntesek bevonása rendszerint azon programelemekbe volt jellemző, amelyek a tanulási eredményességet közvetve és gyengébben befolyásolják. Ide tartoznak a nagyobb létszámú, időszakos események, mint például a gyermek- és ifjúsági rendezvények, hétvégi, szünidei szabadidős és fejlesztő programok."
Önkéntes tevékenység az Élmény Tárban
Domán Imre - Farkas Kata - Tasnádi Zsófia
"Írásunk például arról szól, hogy miért gondoljuk fontosnak, hogy a hozzánk járó önkéntesek mentorálási folyamatban vegyenek részt (...), hogy milyen felvételi rendszert építettünk fel az évek során, amivel kiküszöböljük a felesleges, sok energiát igénylő, idő előtti önkéntes lemorzsolódást."
Öntsünk tiszta vizet a pohárba! - új kutatási eredmények az ifjúsági szakemberek és önkéntesek helyzetéről
Galambos Henriette Rita
"Hiánypótló és fontos munkát végeztek a kötet készítői, hiszen egy kutatási szempontból igencsak elhanyagolt területről próbáltak meg átfogó képet adni."