4. évfolyam 4. szám 2024.
Teljes szám letöltése
Szerkesztőségi előszó
Az Önkéntes Szemle online folyóirat negyedik évfolyam negyedik számának fő témája az önkéntesek mentális jólléte, azon kutatás eredményeinek feldolgozása alapján, amit a szerkesztőség is támogatott. Különösen fontosnak tartottuk a téma elemzését - akár egy nem reprezentatív vizsgálat eredményire támaszkodva is -, a Covid-19 pandémia után két évvel. Ugyanis a tapasztalatok szerint számos, önkénteseket is foglalkoztató civil-nonprofit megküzdött és megküzd önkéntesei mentális jóllétének fenntartásával az önkéntes-koordináció során. Az első elméleti tanulmány pszichológiai nézőpontból mutatja meg a magyar önkéntesek pszichológiai és szociális jóllétmutatóit, különös hangsúlyt fektetve az élet és a munka értelmességének vizsgálatára. A további két tanulmány két speciális önkéntes csoport - a fiatalok és a vallásosok - körében végzett elemzések eredményeit ismerteti. Ezek véleményünk szerint a fiatal önkéntesekkel dolgozó, valamint a vallás-közeli civil-nonprofit szervezetek számára nyújtanak hasznos támpontot az önkéntesek megtartásában és foglalkoztatásában. Az önkéntességgel foglalkozó kutatások egyik fontos kérdése, hogy milyen az önkéntesség és a vallásosság kapcsolata és ez miként változott az elmúlt évtizedekben. A negyedik elméleti tanulmány a nemzetközi szakirodalom feldolgozása alapján ismerteti a főbb eredményeket, különös tekintettel a spiritualizmus előretörésének és az online terek szerepének hatását vizsgálva a vallásosságra és az önkéntességre. Az esettanulmányok sorát egy olyan tanulmány nyitja, amely a harminc éve fennálló Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány tevékenységét és eredményeit tárja fel. Magyarországon noha ugyancsak harminc éve létezik hospice ellátás, de még mindig nagyon sok tennivaló van abban a szemléletformálásban, amely az életvégi kérdésekkel foglalkozik. Ezért is fontosnak tartottuk annak az esettanulmánynak a közlését, amely a hospice ellátásban folyó önkéntességet mutatja be. Az Ébredések Alapítvány az egyik olyan, legrégebb civil-nonprofit szervezet, amely mentális betegekkel foglalkozik, és ezért is nagyon tanulságos a szervezet történetét és önkéntes-koordinációját feltáró esettanulmány. A recenzió rovatban egy idősek önkéntességével foglalkozó szingapúri tanulmányt, valamint a Vállalati Önkéntesség Hálózat és Platform programbemutatóját ismertetjük.
A magyar önkéntesek pszichológiai és szociális jóllétmutatói az élet és a munka értelmessége tükrében - egy empirikus kutatás első eredményei
Dorner László - Csordás Georgina
"A vizsgálati mintában szereplő önkéntesek szignifikánsan magasabban voltak elégedettek az önkéntes, mint a fizetett munkájukkal. A mentális egészség pozitív kapcsolatot mutatott az élet és az önkéntes munka értelmességével, valamint a társas hálóval, míg az önkéntesség értelmessége inkább a tevékenység során megélt autonómiával, kompetenciával és kapcsolódási szükségletek kielégítettségével."
Több mint segítségnyújtás? - Az önkéntesség és a mentális jóllét, egészség kapcsolata a fiatal önkéntesek körében
Radnai Fanni
"Az önkéntességet leíró funkcionális dimenziók (tevékenységterület, önkéntesség éve, gyakorisága és elégedettség) közül leginkább az önkéntességgel való elégedettségnek volt hatása a fiatal önkéntesek mentális jóllétére: az inkább elégedettek szignifikánsan magasabb jólléti értékekkel rendelkeztek."
Önkéntesség, vallásosság és lelki egészség. Egy önkéntesvizsgálat vallásos válaszadóinak lelki egészséggel kapcsolatos jellemzői
Hegedűs Rita
"Eredményeink szerint az egyháziasan vallásos csoportjában nem kiemelkedően más az önkéntességnek a mentális egészségben játszott szerepe, mint a nem vallásosokéban. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy létezik egy sajátos vallásos típusú önkéntesség, amely – ha magában is foglalja, de – nem azonos a vallási szervezetek számára végzett tevékenységgel."
Az önkéntesség és a vallásos világkép kapcsolata. A társadalmi változások hatásának elemzése társadalomelméleti nézőpontból
Bognár Bulcsu
"A sokszor egymással ellentétesen ható társadalmi változások összességében a vallásosok és nem-vallásosok értékrendje közötti különbség feloldódásához vezet. Ez magyarázza azt, hogy az utóbbi évtizedek empirikus kutatásai egyre kisebb eltérést találnak a vallásosok és a nem-vallásosok között az önkéntes munkára való hajlandóságban."
"A gyerekeket meg kell hallgatni, a felnőtteket pedig képessé kell tenni arra, hogy a gyerekeket meghallgassák." Önkéntesség a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál
Galambos Rita
"A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány talán legnagyobb eredménye az, hogy biztonságos teret képes biztosítani a 10-24 éves betelefonálók, és az értük aggódó felnőttek, szakemberek számára a segítő beszélgetés módszertanát alkalmazva. 2023-ban mintegy húszezer hívást fogadtak. "
Az Ébredések Alapítvány szervezettörténete és tapasztalatai az önkéntes-koordináció terén
Szokolay Dávid
"Az Ébredések Alapítvány már a kezdetektől foglalkoztatott önkénteseket, akik azóta is szerves részét képezik a szervezet működésének. 2011-től kezdve támaszkodik nagyobb mértékben pszichológia szakos egyetemi hallgatók önkéntes munkájára."
Önkéntesség a magyarországi hospice ellátásban
Bokorovics Tímea
"Erősségként fogalmazható meg az önkéntesek egyre sokrétűbb bevonása a hospice ellátásba, illetve, hogy tevékenységükkel speciális hozzáadott értékeket képviselnek. Szerepük vitathatatlan a szemléletformálásban és az egészségügyi ellátórendszer tehermentesítésében. Gyengeségként jelentkezik az önkéntes-koordinációra jutó kevés idő, valamint az országos szintű egységesség hiánya."
Mi a hozadéka az idősebb felnőttek önkéntességének? - egy szingapúri tanulmány ismertetése
Kaszás Nagy Adrienn
"Annak érdekében, hogy az idősebb felnőttek érezzék a kapcsolódást azokkal az emberekkel, akiknek a közösségben segítenek, meg kell határozni az önkéntesség lehetőségeit, azaz, hogy olyan munkában vegyenek részt, amelyet élveznek."
Miért éppen a vállalati önkéntesség? - Beszámoló a Vállalati Önkéntesség Hálózat és Platform programbemutatójáról
Perpék Éva
"A kapcsolatépítés és -fenntartás a Vállalati Önkéntes Hálózat online platformján, az online és személyes eseményeken, a negyedévente megrendezésre kerülő Hálózati Találkozókon és a hálózati kiadványokon keresztül folytatódik."