Magyarországon minden gyermeknek három éves korától kötelező óvodába járnia, az általános tankötelezettség pedig 16 éves korig tart. A hatályban lévő törvények kimondják, hogy a sajátos nevelési igényű tanulónak joga, hogy különleges bánásmód keretében állapotának megfelelő ellátásban részesüljön (2011. évi CXC. törvény a Nemzeti Köznevelésről, továbbiakban Nkt.). A sajátos nevelési igényű gyerekek számára a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javasolhat szegregáló vagy integráló iskolát (esetleg magántanulói státuszt), melynek fenntartója lehet az állam, egyház, civil-nonprofit szervezet vagy akár egy piaci alapon működő magániskola is. Mind a szegregáló, mind az integráló iskolának vannak előnyei és hátrányai, az alapvető kérdés, hogy az adott gyermek számára mi lenne a legideálisabb. Az autizmussal élő gyermekek, mint sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok iskolai, közösségi integrációja alapvető emberi jog, azonban az érintett gyermek számára az ideális iskola megtalálása a hazai gyakorlatban korántsem egyértelmű. Esettanulmányunkban ismertetjük két különböző városban élő szülő történetét, akik elutasították a szakértői bizottság javaslatát, és megpróbáltak autizmussal élő gyermeküknek megfelelő oktatási intézményt keresni, s mivel ez sikertelen volt, önkéntes munkában, érdekérvényesítőként léptek fel. Bemutatjuk, milyen eszközöket alkalmaztak, mely intézményi szereplőkkel (fenntartókkal) kellett vagy próbáltak együttműködni, milyen akadályokba ütköztek és kik támogatták őket ebben a folyamatban. Célunk egyben az is, hogy feltárjuk azt a folyamatot, hogy ez az érdekérvényesítői magatartás az informális önkéntességből miként és milyen okok miatt vált formális (szervezeti) önkéntességgé. Eredményeink szerint a szülői önkéntesség egy új típusával találkozhatunk, mely alulról szerveződő, iskolai intézményen kívüli, mégis az iskola működésére és nem utolsósorban az érintett gyermekek szakszerű beiskolázására gyakorolt hatást. Továbbá fontos eredmény, hogy az érintett gyermekek szülei egyedül, más szereplők (önkormányzat, szülői közösségek, civil-nonprofit szervezet stb.) támogatása nélkül nem juthattak eredményre, azonban a széles körű támogatás sem feltétlenül garantálja a gyermekek szakszerű iskolai ellátásának biztosítását.

Kulcsszavak: autizmus spektrum zavarral diagnosztizált gyerekek, általános iskola, szülői önkéntesség, érdekképviselet, szektorközi együttműködés