1. évfolyam 3. szám 2021.
Teljes szám letöltése
Szerkesztőségi előszó
Az Önkéntes Szemle első évfolyam harmadik számának két kitüntetett témája van, amelyekkel az elméleti és a gyakorlati esettanulmányok foglalkoznak: a generációk közötti (intergenerációs) tanulás szerepe az önkéntességben, illetve a befogadó (inkluzív) önkéntesség. Mindkét téma újdonságnak, kevéssé feltárt területnek számít a hazai önkétesség elmélete és gyakorlata terén. A módszertani esettanulmányok egyfelől a mentorprogramok módszertanát, gyakorlatát, másfelől ígéretes, újszerű toborzási stratégiákat és alkalmazásukat mutatják be . A recenzió rovat témája az informális tanulás szerepe az önkéntességben.
Az intergenerációs tanulás az önkéntesség szolgálatában
Varga László
Az inkluzív önkéntességről - rövid áttekintés
Laki Ildikó
"Az intergenerációs megközelítés - közösségi fókuszával - olyan oktatási terek kialakítását eredményezheti, amelyek változatosabbak és sokoldalúbbak, mint a formális koragyermekkori intézményes nevelés és a felnőttkori tanulási környezet."
"Az inkluzív önkéntesség értelmezésében és alkalmazásában meg lehet különböztetni egy generalista, egy minimalista és egy köztes felfogást. Ez pedig be- és lehatárolja, hogy a fogyatékossággal élő személyeket hogyan, mi módon vonják be az önkéntességbe."
Intellektuális fogytékossággal élő emberek a befogadó közösségekért - az inkluzív önkéntesség tapasztalatai
Cserti-Szauer Csilla - Bányai Borbála - Sándor Anikó
"Az önkéntesség beszélgetőtársaink számára szeretett és sokszínű tevékenység, amely esetükben az informális segítés tereit jelenti elsősorban, egyfajta elindulásként és tapasztalatszerzési lehetőségként a szervezett, formális önkéntes munka irányába."
Az idősebb generáció mint segítő, az egyszülős családok életében
Hajas Kriszta
"A tapasztalataink azt bizonyították, hogy elmélyült, bizalommal teli kapcsolatok a közösen eltöltött tevékenység során könnyebben alakulnak ki. Az elmúlt években többször tanúi lehettünk közeli, igazi meghitt viszonyok kialakulásának az egyszülős családok és segítőik között."
Te is lehetsz önkéntes! - önkéntesség és destigmatizáció
Czakó Gabriela - Szüts Diana
"A programnak életet adó szikra az a tény volt, hogy mint Magyarországon, úgy Európában is, rendkívül kevés az olyan tartalmas tevékenység, amely megfelelő lenne a fogyatékossággal élő emberek számára."
A "Konnekt életút"- egy mentorprogram módszertana és hatásai
Harsányi Kata
"A Konnekt Egyesület szerint a mentor az a személy, aki a mentorált fejlődésének elősegítését szem előtt tartva nyújt segítséget és ad iránymutatást, egy erős kötődéssel jellemezhető bizalmi kapcsolat keretében."
Innovatív önkéntestoborzási módszerek - az OKTONDI Program gyakorlata
Molnár Janka Sára - Szitáné Kazai Ágnes
"A folyamattervezés első lépéseként olyan platformokat kell kiválasztani, amelyeket a leendő önkéntesek használnak, vagyis, ahol leginkább el lehet érni a célközönséget."
Az informális tanulás szerepe az önkéntes munkában
Fényes Hajnalka
"Napjainkban, a tudásalapú társadalomban, az élethosszig tartó tanulás egyre fontosabbá válik, mely akár az önkéntesség keretében is folyhat."