Az Önkéntes Szemle online folyóirat negyedik évfolyam negyedik számának fő témája az önkéntesek mentális jólléte, azon kutatás eredményeinek feldolgozása alapján, amit a folyóirat is támogatott. Különösen fontosnak tartottuk a téma vizsgálatát a Covid-19 pandémia után két évvel. Célunk az volt, hogy az önkénteseket is foglalkoztató civil-nonprofit...
Aktuális hírek
Az Önkéntes Szemle online folyóirat negyedik évfolyam harmadik száma a szülői bevonódással és annak egyik formájával, az iskolai önkéntességgel foglalkozik. A témát kiemelten fontosnak tartottuk, mert Magyarországon a szülők iskolai bevonódásának, illetve önkéntességének egy erősen centralizált oktatási rendszer, szűk törvényi keretek és a teljes...
Az Önkéntes Szemle online folyóirat harmadik évfolyam második száma a nemzetközi önkéntességgel foglalkozik százötven oldal terjedelemben. A nemzetközi önkéntesség az egyik kevéssé kutatott témának számít a hazai, önkéntességgel foglalkozó szakirodalomban. Ugyanakkor jelentősége és hatásai négy szereplő esetében is kimutathatók: egyrészt maga az...
ELINDULT AZ ÖNKÉNTES-KOORDINATOR.HU PLATFORM
2024. május 6.-a óta egy új, interaktív honlap - az Önkéntes-koordinator.hu- szolgálja az önkéntesszervezéssel és -koordinációval foglalkozó civil-nonprofit szervezeti tagok, munkatársak közötti tapasztalat-, tudásmegosztást és nyújt lehetőséget a hálózati együttműködésre. Regisztráljon és legyen tagja az Önkénteskoordinátori Hálózatnak.
Az Önkéntes Szemle 3 éves működése alatt 40 elméleti tanulmányt, 32 gyakorlati, 14 módszertani esettanulmányt, 15 recenziót jelentett meg 112 szerző részvételével.
Az Önkéntes Szemle online folyóirat első száma három évvel ezelőtt jelent meg. Ebből kifolyólag a negyedik évfolyam első számának, legelső tanulmánya egyfajta számvetése is ennek a három évnek, hiszen a szerkesztőség tagjai átfogó elemzést készítettek a folyóiratban megjelent tanulmányok és esettanulmányok alapján a hazai önkéntes szektor...
Az Önkéntes Szemle harmadik évfolyam negyedik, tematikus számának középpontjában a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program hazai, illetve nemzetközi önkéntes programjának megvalósulása és jellemzői, valamint a régiós civil-nonprofit szervezetek, intézmények önkéntesség-fókuszú kapacitásfejlesztésének példái állnak. Két szempont...
Két tanulmány összefoglalója a Quibiton
Megjelent a határontúli fiatalok önkéntességével foglalkozó, az Önkéntes Szemle 2023.2. számában megjelent tanulmány összefoglalója a Qubiton.
Az Önkéntes Szemle harmadik évfolyama második számának központi témája a felvidéki, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai önkéntesek és önkéntesség bemutatása. Egyrészt nagyon keveset tudunk - reprezentatív kutatások szintjén - a kissebbségben élő 15-29 éves magyar fiatalok önkéntességéről, hiszen a Magyar Ifjúság Kutatás 2020 kérdéssorába is először...
Az Alapítvány a Magyar Önkéntesség Fejlesztéséért és az Önkéntes Szemle adománygyűjtést indít, hogy a