A MAGYAR VÖRÖSKERESZT ÖNKÉNTESEINEK TEVÉKENYSÉGEI A KORONAVÍRUS VESZÉLYHELYZET IDEJÉN - ESETTANULMÁNY
Ipolyi Dóra - Molnár András
Absztrakt
A koronavírus világjárvány komoly kihívás elé állította az egészségügyi ellátórendszereket. A kialakult helyzetben a kormányok a korlátozott kapacitások bővítése céljából bevonták az egészségügyi és szociális területen működő társadalmi és önkéntes szervezeteket is. A Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom világszerte jelen van a COVID-válaszadás frontvonalában, hazánkban a Magyar Vöröskereszt az első hullám kezdete óta végzi járványügyi feladatait, azonban tevékenységeit nagyszámú önkéntesek bevonásával tudja elvégezni, amelyekhez kapcsolódóan szükség van a megfelelő, átgondolt önkéntes koordinációra. A Magyar Vöröskereszt önkéntesmenedzsmentben és veszélyhelyzeti válaszadásban szerzett 140 éves tapasztalata nagymértékben hozzájárult az ellátórendszerrel való gördülékeny és eredményes együttműködéshez.
Esettanulmányunkban bemutatjuk a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek feladatvállalásait a pandémia alatt, kitérünk az önkéntes koordináció feladataira, kihívásaira. Bemutatjuk mely szükségletek mentén alakul a feladatvállalás, kiemeljük a jó gyakorlatként és kihívásokként azonosítható tényezőket. Esettanulmányunkban megállapítjuk, hogy az önkéntesek megfelelő szervezési háttér esetén hatékonyan támogatják az egészségügyi ellátórendszert. Ehhez azonban szükséges a résztvevő szervezetek közötti hatékony kommunikáció és koordináció, valamint a fogadó szervezet önkéntesek foglalkoztatásában szerzett rutinja. A tapasztalatok alapján szükséges az egészségügyi önkéntesség koncepciójának hosszútávú fejlesztése, a meglévő eljárások vizsgálata és az abban gyakorlattal nem rendelkező intézmények felkészítése mellett egy megfelelő iránymutatás vagy módszertani anyag kidolgozása.
Kulcsszavak: COVID-19-járvány, Magyar Vöröskereszt, önkéntesség, vészhelyzet, önkéntes-koordináció, szükségletek, kihívások,