Dr. Szabó Máté jogász, politológus, 2007 és 2012 között az állampolgári jogok, majd 2012-13-ban az alapvető jogok biztosa, egyetemi tanár – szerkesztőbizottságunk tagját – köszöntjük az alábbi rövid életrajzi mozaik töredékkel 65. születésnapja alkalmából.

"Hogyan szerettem meg 1968-at?" (részlet)

Mottó
Elítélem a hagyomány s a lelemény e hosszú vad vitáját
A Kaland s a Rend pörpatvarát
Ti, akiknek a szája Isten szájához hasonló
E száj maga a rend
Legyetek elnézők, ha minket összemértek
Azokkal, akik ápolják és folytatják e rendet
Mi a kalandot kergetjük mindenfelé
Nem ellenetek harcolunk mi
Csak az óriási s furcsa birtokokra vágyunk
Ahol a virágzó rejtelem hajlong felénk
Új tüzek lobognak ott s eleddig nem látott színek
Ezernyi súlytalan lebegő látomás
S ezekből kell valóságot teremtenünk
Fel akarjuk kutatni a jóság tájait hatalmas ország s minden hallgat ott.

Guillaume Apollinaire: Egy szép vörösesszőkéhez[1]

Találkozás egy fiatalemberrel

Sajnos, így éjszaka akár még ez is megtörténhet velünk, mint a kitűnő Karinthy Frigyessel. Meglátod, megszólítod, és ő azt mondja, te hazudsz. Nem ilyen voltál. Ő nem ilyen. Nem lehettél ilyen. Most, hogy már a sokadik ikszen és könyvek, kutatások, gondolkodás szűrőjén át látod akkori önmagadat, valami politikai szocializációs és konfliktuselméleti makro-mikro modellben helyezed el azt a valakit, aki már nincsen, értelmezed és magyarázod a magatartását egy sémának megfelelően. Az igazi való más volt.

Megváltozott az énkép, a testkép, a világkép.

1968 nem, vagy nem csak mint politika érintett meg. Új kulturális és értékuniverzumba kerültem a gimnáziumban, örvények és áramlatok sodortak ide-oda csaknem megfulladtam a nagy erőlködéstől, hogy kiigazodjak közöttük. Színház, film, képzőművészetek, előadóművészetek, alkalmazott grafika, reklám és design, bútor, és textil és ruhadivat, és főképp ZENE, ZENE, ZENE. Ezek voltak a médiumok, amelyen keresztül 1968 a globális kulturális kihívásként elérte a fiatal generációkat, s velük, bennük engem is. Meglátni az első lemezborítót, megnézni a zenészek ruháit, tanulmányozni mozgásukat, viselkedésüket a média közvetítésével; utánozni próbáltuk őket, a mindennapi életben valami olyanná válni, amelyet ez a sokarcú és sokcsatornás áradat követelt tőled: légy "trendi". Popkultúra, popzene, pop art. Ez a kihívás mindenütt jelenvaló volt. Hogyan beszéljünk, ismerkedjünk, szórakozzunk, szeretkezzünk, "élményezzünk" –ezekben mind, mind ott volt 1968 üzenete. Persze ezt mindenki máshogy értette, csinálta. Magának csinálta, mert nem volt pápa, nem volt cenzor, aki ki tudta volna jelölni, hová és merre.

Cenzúra volt, nyilván, de időnként relatíve megengedő. A csehszlovák bevonulás vagy a brezsnyevi eljegesedés idején ez megkeményedett. Azonban maga a mozgalmi hullám vonzó volt a keleti puha diktatúra, a "gulyáskommunizmus"számára. Hiszen a Nyugat válsága, a néger-kérdés, a fiatalok útkeresése, ez a NYUGAT? Hát akkor ott se minden kerítés van csokoládéból, és nem minden kútban folyik az elérhetetlen Coca-Cola! Ezt jobb, ha a mi polgáraink közvetlenül is megtapasztalhatják. A fekete polgárjogi küzdelmet és a fehér ellenállást, Martin Luther King felemelkedését és halálát, a bebörtönzött fekete aktivistanő, Angela Davis sorsát, a vietnami háború szörnyűségeit direktben hosszas képekben, tüntetéseken stb. kapták meg a hivatalos magyar médiákból az emberek, persze megfelelő körítéssel.

Szimpatikusak voltak ezek a lázongó nyugati fiatalok a hivataloknak, hiszen elégedetlenek a polgári világgal, de nem tudják, amit mi már megtapasztaltunk, hogy a létező szocializmus a megoldás, és miért hosszú a hajuk?. …Talán egyszer majd még ők is rájönnek, milyen a bocicsoki.

Ezzel a részben megengedő hivatali attitűddel a popkultúra, az új filmesek az új képzőművészet és irodalom szelektíve, de megjelenhetett Magyarországon. Elérhető volt a szinkronizált "Eper és vér", a "Zabriskie Point", az "If", és az "Easy Rider" – olyan tartalmakkal, amelyek kritikus kihívást jelentettek a létező szocializmus világával szemben.

Olyan filmekkel, amelyek betekintést adtak a "Woodstock generáció" mindennapjaiba, vagy nem-mindennapi politizálására nyitottak rálátást: az egyetemi diákmozgalmakra, a nagy béketüntetésekre, a rendőrséggel való erőszakos konfliktusokra, Vietnam mindennapjaira stb. Ugyan az angol nyelvtudás többnyire még nem is mindig elegendő az angol-amerikai dalszövegek különféle dialektusokban és szlengekben történő megfogalmazásainak a megértéshez, de azért voltak lemezborítók, bel- és külföldi zenei újságok és kiadványok , direkt érthetően megfogalmazott üzenetek, például a "We shall overcome". De a média maga volt az üzenet és magatartásszabályozó ereje kétségtelen volt.

"Mindenki aki számított" ismerte Jack Kerouac, Salinger, Sartre, Boris Vian, Kafka könyveit. Őt Orson Welles "Per"– feldolgozása és a cseh irodalmárok vitték a 68-as bürokrácia- és dogma-kritika fellegvárába és helyezték el a zárkózott biztosítási tisztviselőt az életmód forradalmának Pantheonjában. 1968 hatása felfedezés és újrafelfedezés is volt. Másként kezdték el érteni, értelmezni korábbi klasszikusokat (például Erik Satie-t;a Blood Sweat and Tears feldolgozásait; avagy Muszorgszkijt és Bartókot az Emerson Lake and Palmer híres lemezeivel; Csajkovszkij Diótörőjét Duke Ellingtonnal; a "Muzsika hangját" John Coltrane-interpretációival). Ezt a sort lehetne folytatni a művészeti avantgarde 19-20. századi újrafelfedezésével: Baudelaire, Saint Euxpéry, De Sade, sőt Freud és a freudizmus kritikus és alternatív újraértelmezéseivel. Avagy a frankfurti iskola újrafelfedezésével, a német klasszikus filozófia felől érkező Herbert Marcuse, avagy Erich Fromm szinte szellemi-kulturális vezetőkké, gurukká változtatásával. Avagy Kelet felé fordult a 68-as ifjúság egy részének a vallási újjászületéssel, az ázsiai vallások a buddhizmus és a Zen, a tibeti misztika, de a kor követelményeihez szabott a Hare Krishna-vallásosság rohamos terjedésével, a jóga reneszánszával. És mindez bizony jött a zene hullámhosszán, és a zenészek útkereséséével, a Beatles ázsiai utazásával, indiai tevékenységével, Yoko Ono és a japán misztika behozatalával, a Zen kultusszal együtt. Na ezek már aligha fértek bele a szocialista kultúrába, így azért mindig fennállt a gyanú, hogy az import hatásaiban elfajulhat, például a háború és a militarizmus elutasítása akár a hazai hadsereg, katonai szolgálat és intervenció ellen is felhasználható lehet; a misztika nem illeszkedik megfelelően a tudományos szocializmushoz; a túlzott promiszkuitás pedig veszélyezteti a család, mint irányítható és ellenőrizhető társadalmi alapegység szerepét.

Ismét divatba jöhet az elfelejtett Hamvas Béla, netán akkor már Bibó István is (?) –gondolhatták a hivatalnokok. Kétségtelenül ezek ekkor dilemmák voltak a keleti blokk Magyarországa és a mi mindennapjaink számára is. De végeredményben tanúsíthatom; aktív nyugati kapcsolatok nélkül is súlyosan kitett egzisztenciális áldozatává váltam a fellazítás eme rejtett politikájának az ízlés, az élvezet, a szabadságvágy és a jobb élet keresésének bűnös gondolatai és értékei révén, amelyek a homlokzati marxizmus mögé a kapitalista szellemvasútját építették be a lelkekbe.

Olyanok akartunk lenni, mint amilyenek Ők voltak a zenében, a filmvásznon, a Bob Dylan féle songokban , de az Illés vagy az Omega zenén és szövegen áthallható , a modern világ melletti elkötelezettségében is, a létező szocializmus szürke puritanizmusával és kívülről irányítottságával szemben.

Ez volt akkor a kulturális forradalom. A fejek változása hosszabb távon az egyéni és a társadalmi test változásához vezet.

1968 talpra állítása (mármint a két utolsó számé) nem véletlenül mutatja meg egy mozdulattal 1989-et – a Bűvész már akkor hagyott egy nyomot nekünk erről az irányról.

Ezek a nagy ívű és széles körű, radikális változások kihatottak az új zene, és új kultúra termelőinek, fogyasztóinak és forgalmazóinak magatartására a párkapcsolatokban, de az összes társadalmi szerepkapcsolatokban, az iskolában, a munkahelyen és a társas élet minden szintjén. Nem úgy, mint Nyugaton, hanem tompítva, szűrten, de ellenállhatatlanul.

Világosság… mehr Licht

Egyetem után egy évet munkanélküli voltam, mert pont akkor jött az, hogy csak olyan helyre lehet valakit felvenni, amilyen szaktudása van ún. "irányított elhelyezkedés" nevű rémséges ötlet a "lefagyás" szellemében. Írásaim alapján és Balogh István ajánlásával Lukács József akadémikus fölvett a Világosság szerkesztőségébe újságírónak. Sose akartam újságíró lenni, mások meg éltek-haltak érte. Három, de talán több munkatárs is a demokratikus ellenzékkel ápolt kapcsolatokat, sőt vastagon a részesei voltak. A szerkesztőségben mindig volt Beszélő, és egyéb szamizdat vásárlási lehetőség. Ők később 1989 után eléggé a közélet centrumába kerültek az SZDSZ színeiben. Lukács megüzente nekem a bizalmasmunkatársakkal, hogy jobb, ha tartózkodom a disszidens tevékenységektől. Mire én ellentételezésként azt kértem, hogy nekem ne kelljen semmiféle vallási és egyházüggyel foglalkozni a szerkesztőségben (a folyóirat akkor még a valláskritika alcímet is viselte talán, de valójában a keresztény-marxista dialógus fóruma és szócsöve kívánt lenni). Később kiegészítettem ezt a feltételt a tűzvédelmi oktatásról és a Szovjetunióban tett hivatalos látogatásról való távolmaradás lehetőségeivel. Jól elvoltunk így, csaknem öt évig, amikor én 1985-ben megkaptam Bihari Mihály meghívóját az akkor megalakult ELTE ÁJK Politológia Csoportba. Schlett István, Gombár Csaba, Pokol Béla voltak ott akkor a nagy nevek.

A Világosságban első munkám az volt, hogy az 1980 tematikus nyári duplaszámba a nyolcvanas évek tendenciáiról írjak a Zöldek pártról az NSZK-ban, ha már úgy is odautazom meg skandináv országokba nyáron turistaútra. A téma tőlem nagyon távol állt, de látszott, hogy itt most ki kell állni a gátra, akár tetszik, akár nem. Olyannyira akarták ezt az írást, hogy Lukács József, aki vendégprofesszor volt egy évig a Hamburgi Egyetem Politikatudományi Intézetében, adott nekem egy ajánlólevelet az őt ott fogadó politológus professzorhoz Udo Bermbach-hoz. Ő aztán tovább segített engem Hamburgban az akkor még nagyon új pártnak számító, Zöldekkel foglalkozó egyetemi kutatócsoport tagjaihoz. Én pedig bekopogtattam a Zöldek helyi képviseleteihez is. Eleinte nagyon nehéz volt, mert semmit se értettem, nem nyelvileg, hanem mert az ilyen mozgalmi politizálásnak olyan más volt a logikája mindahhoz képest, amit én Magyarországról arról tudhattam és ismerhettem.

A herzig kis tanulmány[2] szuper rövid idő és turista utazás youth hostels plusz interrail feltételei és igen szerény élelmiszerfogyasztás mellett is azért csak elkészült, és a nyolcvanas évek tendenciái tematikus szám keretében megdicsőült. Az akkori pénzügyminiszter, azt hiszem Faluvégi Lajos volt, a titkársága révén kért példányt, a standokról elkapkodták, ami bizony nem volt gyakori a Világosság történetében. Az én tanulmányom volt az első ilyenfajta mozgalmakat elemző társadalomtudományi írás. És itt megint előbújtak a 68-as mozgalmak, mint előzmények, sőt gyökerek, mint az új mozgalom és párt alkotóelemei. Ez volt az első visszatérésem a 68-as témához. Ezt követően az 1988-as huszadik évfordulón egy rövid, de kellemes nyugat-berlini Soros György és az MTA Alapítvány finanszírozta tanulmányút után írtam meg az első, ebből a témából kiinduló magyar nyelvű tanulmányomat[3]. Majd a negyvenediken 2008-ban angol nyelvű tanulmányomat, felkérésre, egy zárt összehasonlító koncepciót használó kutatás magyar résztvevőjeként[4].

Szerettem volna kutatási ösztöndíjat a nagybetűs Nyugatra, de ez akkor csak Lukács Józsefen keresztül működött. Ő pedig ismét nagylelkűen segítette munkámat, elfogadta és segítette az akkorra már egyre barátibbá váló kapcsolatot, amelyet Udo Bermbach professzorral – aki időközben politológusból Richard Wagner munkásságának nemzetközileg elismert kutatójává vált – a mai napig ápolunk és fenntartunk.

Az első, tulajdonképpen a Zöldekhez elvezető turistautat többhónapos igazi ösztöndíjak keretében volt módom továbbfejleszteni, akárcsak a tanulmányt a zöldekről, az alternatív mozgalmakról, és a békemozgalmakról beszámoló monográfiákká, sőt később kandidátusi értekezéssé fejéeszteni, ahol már Franciaország és az USA is szerepelt összehasonlító perspektívában. Ennek a kutatásnak a során már a mozgalmak, így a 68-as mozgalmi hullám keletkezésének általános elméleti perspektívái is megjelentek. Lassan elmélettörténészből mozgalomkutatóvá alakultam át akadémiai ösztöndíj kijelölte keretben.

A mozgalmak ideje eljön itthon 1989: hogyan kutassuk a korábbi tabukat 1989 után?

A két utolsó szám megfordítása most már mindenkinek azt jelenthette, amit nekem a másodiknak látogatott gimnázium: az újrakezdés lehetőségét!

Olyan tanulmányutakat tehettem, olyan nemzetközi kutatásokban vehettem részt például a magyar tiltakozásokkal kapcsolatosan, amelyekről azelőtt talán álmodni mertem, és álmaim megvalósulásában magam sem hittem.

A világ azonban ciklikus, mozgalomra ellenmozgalom, dagályra apály, érzelemre csalódás, aktivitásra passzivitás a válasz, és bár a huszadik és a negyvenedik évfordulókra (1988 és 2008) elengedtem egy-egy kísérleti ballont, egy-egy kisebb publikációt, a nagy falat az 50. évforduló – 2018 – bekövetkezése volt számomra.

[1] fordította Radnóti Miklós

[2] A zöldek.Világosság 1980/8-9.528-538.o.

[3] Eröszak-monopólium, erőszakmentesség. Valóság 1988/5.90-98.o.

[4] 1968 in Hungary. In: Martin Klimke-Joachim Scharloth (eds.): 1968 in Europe. A History of Protest and Activism, 1956-1977.Palgrave: New York.2008. 219-229.o.