SZAKMAI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÉS ÖNKÉNTESSÉG AZ INTEGRÁLT TÉRSÉGI GYERMEKPROGRAMOKBAN

Perpék Éva - Kiss Márta

Absztrakt

A tanulmányban egyfelől bemutatjuk, hogy az integrált térségi gyerekprogramokban hogyan és mennyiben jelenik meg a szakmai együttműködés és az önkéntesség a célok és tevékenységek között. Másfelől, egy 2020-as felmérés adatai alapján megvizsgáljuk, hogy a programok szakmai vezetői hogyan vélekednek a szakmai együttműködések és az önkéntesség különböző aspektusairól a programmegvalósítás során. Feltárjuk a programok együttműködéseit a hasonló humán fejlesztési projektekkel, illetve kitérünk a gyermekvédelmi jelzőrendszer keretében megvalósuló együttműködésekre. Bemutatjuk a legfontosabb helyi szereplők programokhoz való viszonyulását, majd elemezzük, hogy mennyiben vesznek részt önkéntesként a projektek megvalósításában. Eredményeink szerint a Gyerekesély programok együttműködése viszonylag alacsony intenzitású a releváns járási fejlesztési projektekkel. A programok ugyanakkor több nevesített tevékenységgel járulnak hozzá a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak együttműködéséhez, egyfajta katalizátor szerepet betöltve. A szakmai vezetők megítélése szerint az önkéntesek segítségére több rendszeres és eseti tevékenység megvalósításakor szükség lenne, jelenleg azonban a bevonásukat viszonylag nehéznek értékelték. Elsősorban a rendszeres önkéntesség terén érzékelhető csekély aktivitás, leginkább azok támogatják ebben a formában a programokat, akik egyébként is érintettek a megvalósításban. Az eseti, főként nagy létszámú rendezvényekhez kapcsolódó önkéntesség ugyanakkor széles körben elterjedt.

Kulcsszavak: szakmai együttműködések, önkéntesség, integrált térségi gyerekprogramok