ESETTANULMÁNY AZ ISKOLAI SZÜLŐI BEVONÓDÁSRÓL ÉS ÖNKÉNTES TEVÉKENYSÉGEKRŐL KÉT WALDORF ISKOLA PÉLDÁJÁN KERESZTÜL
Somos Magdolna
Absztrakt
Az alternatív pedagógia elterjedése a XX. században kezdődött Európában. A legelsők között jött létre a Waldorf-iskola 1919-ben Németországban, amely Rudolf Steinerhez és a mögötte álló filozófiához – az antropozófiához – kötődik. A mai digitális forradalomban egy olyan pedagógia, amely a gyermeket és a természetet állítja újra középpontba, nagyon megosztja a társadalmat. Azok a családok, akik végül ezekbe az iskolákba íratják be a gyerekeiket, tudatosan vállalják a Waldorf életformát, aminek az iskolán kívül is vannak "követelményei", hiszen nem csak a gyerek, hanem az egész család "felvételizik". Az esettanulmány célja amellett, hogy leíró módon bemutassa két Waldorf iskola jellegzetességeit, a szülők szerepére koncentrál, hiszen az iskola egész működése során a legteljesebb mértékben számít a szülői támogatásra és függ is tőle. Ez azonban nem csak és nem elsősorban anyagi támogatást jelent, hanem a szülők aktív részvételét az iskoláskorú gyermekeik oktatási folyamatában. Az esettanulmány az iskolai szülői önkéntességet – mint a szülői bevonódás egyik megnyilvánulási formáját – vizsgálja a Waldorf iskolákban. Míg a hazai alternatív pedagógiáról, a Waldorf-mozgalomról már számos szakirodalom elérhető, illetve több kutatás is zajlik szülői bevonódás témájában, ennek az önkéntes alapon történő szerveződéséről, illetve a kifejezetten a Waldorf intézményekben meglévő gyakorlatáról még kevés az empíria. Ez adja a tanulmány fontosságát és újdonságértékét. E feltáró esettanulmány azt a kutatási kérdést vizsgálja, hogy a Waldorfos szülők mennyi és milyen önkéntes tevékenységet végeznek gyermekük intézményében, illetve miként éri el az intézmény, és annak osztálytanítója, hogy a szülők aktívan és szívesen vegyenek részt az iskola életében. A tanulmány módszertana másodlagos adatgyűjtésen alapult. A két vizsgált iskolára jellemző, hogy a szülői kör felsőfokú – elsősorban bölcsészettudományi – végzettséggel rendelkezik és fontosnak tartják gyermekeik biztonságát, valamint a család és az iskola közötti szoros partnerséget, melyben a "dedikáció" és a "gondoskodás" jelenik meg. A szülők és az intézmény kiegyensúlyozott módon osztják meg feladataikat, amelyek azonban nagy idő- és energiaigényeket támasztanak a szülőkkel szemben. Ennek pozitív eredménye a szülők felőli magas bizalmi szint kiépítése az iskola iránt.
Kulcsszavak: alternatív oktatás, Waldorf-pedagógia, szülői bevonódás, iskolai szülői önkéntesség, másdolagos adatgyűjtés